2021 újdonsága, megjelent a SmoothSkin Pure
Bemutatjuk a legújabb IPL szőrtelenítő készülékünket!
1979-ben Marc Clement professzor, a lézereket tanulmányozó fizikus véletlenül tette ki az alkarját lézersugárzásnak, és felfedezte, hogy a szőrzete már nem nőtt vissza a veszélyeztetett, kezelésnek kitett területen.
Azóta a CyDen limited meghódította a világot készülékeivel. SmoothSkin előnye a piacon, hogy több mint 30 éves tapasztalattal rendelkezik a fény-alapú szőrtelenítő technológiával kapcsolatban.
Az iparág legkiválóbb szakértőiből áll a csapat, az idejük és forrásaik 100%-át a kutatásoknak, fejlesztéseknek, tervezéseknek és a gyártásoknak szentelik. Folyamatosan tesztelnek és kísérleteznek, hogy a lehető legjobb eredmények szülessenek.
A SmoothSkin korábbi IPL modelljei már számos díjat, elismerést szereztek az utóbbi években, de a kemény munka nem állt meg. Minden, amit létrehoznak a folyamatos kutatásnak és fejlesztésnek köszönhető, napjaink leginnovatívabb IPL technológiáját alkalmazzák nem véletlenül, hiszen a márka fő célja, hogy ők készítsék a legjobb IPL szőrtelenítő gépet ebben az iparágban.
Örömmel tudatjuk Önökkel, hogy a SmoothSkin egy újabb prémium kategóriás csúcs készülékkel rukkolt elő, megjelent a SmoothSkin Pure.
Az első készülékek már a beérkezést követő pár napban el is fogytak, az érdeklődés pedig azóta is szakadatlan. A fekete lakk és arany kivitelezés igazán modern és exkluzív megjelenést nyújt.
Ez a készülék a leghatékonyabb és legerősebb otthoni IPL szőrtelenítő gép jelenleg a piacon, mellyel a kezelések igencsak rövid időt vesznek igénybe, percenként 130 villanásszám leadására is képes. Mindemellett korlátlan villanásszámmal rendelkezik.
A SmoothSkin Pure sok tekintetben más, mint a versenytársai. Beépített egyedi fejlesztésű szuper érzékeny bőrszenzorral és a 10 fokozattal ellátott, melynek köszönhetően a gép a bőrnek mindig a legmegfelelőbb energiaszintet állítja be minden körülmények között, így biztosak lehetünk abban, hogy maximális hatékonysággal távolítja el a szőrszálat, de a bőrön semmilyen károsodást nem okoz.
A továbbfejlesztett bőrszenzornak köszönhetően, a nap barnította bőrt is kezelheti biztonságosan, hiszen az érzékelők az energia szintet a bőrszínnek megfelelően állítják be. Továbbá, egyedülálló a készülékbe beépített gyengéd mód is, mely az érzékenyebb bőrhöz nyújt ideális kezeléseket. Ezenfelül további két üzemmóddal rendelkezik. Intenzív üzemmód a makacs területekre, ekkor a lehető legnagyobb hatékonysággal villant. Valamint, gyors üzemmód a nagyobb felületek gyors kezeléséhez, illetve az utókezeléshez. Mi több kettő kezelési mód közül is választhat. Stamp mód esetében a készülék a gomb lenyomása után villant. Glide mód használatakor pedig a gomb lenyomása után folyamatos villantásokkal kezelheti bőrét.
A termék adatlapja itt megtekinthető.